| Mese a fütyülni vágyó királyfiról.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét határon és egy kanyaron is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egy király és egy királyné, és volt nekik egy fiuk. Hamar szép sudár legénnyé cseperedett. Mivel a szülei megöregedtek és belefáradtak az uralkodásba, neki kellett átvenni a trónjukat. Igen ám, de ezt csak akkor tehette volna meg, ha tudott volna fütyülni. Ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy valakit királlyá válasszanak ebben az országban. Ezzel jelezte hogy alkalmas az uralkodásra. Úgy is becézték őket az egész földkerekségen, hogy a
Füttyős királyság. Búsult is szegény királyfi, most mitévő legyen?
Már épp feladta volna a királyságot, amikor az ország egyik bölcs varázslója megszánta
és megsúgta neki, ha elmegy a Nyuszik földjére és az ott termő varázs sárgarépákból megeszik hazafelé tartva hét darabot, akkor bizony ő lesz a legderekabb Füttyős király.
Úgy gondolta, hogy ő biza senkinek nem árulja el a titkát, mármint hogy nem tud fütyölni, hanem mire sötét lesz, elindul megkeresni a Nyuszik földjét. Bár halvány fogalma sem volt arról merre is találja azt a helyet.
Este aztán megvacsorázott a királyfi, elbúcsúzott szüleitől és úgy tett mintha elmenne lefeküdni. Mikor a kastély elcsendesedett, és az utolsó szolgáló is elszenderült, kipattant az ágyból. Odament a kulcslyukhoz, hallgatózott, és amikor már az ajtónálló őrkatona hortyogását, meg a kastély éjszakai neszeit hallotta csak, felöltött egy egyszerű gúnyát, magára terített egy köpenyt, kis batyujába csomagolt néhány hamuban sült pogácsát, és kristálytiszta patakvizet öntött egy kisebb tömlőbe. Jó lesz az még később!
Kisurrant a hátsó kapun, jaj csak nehogy észrevegyék! Kastély éber őre is húzta már a lóbőrt, a földre csúszva. Eligazgatta, kezébe adta támasztéknak a lándzsáját, majd tovább sétált. Szépséges városkája is elcsendesedett, a kopott utcaköveken már csak egy lovas kocsi döcögött át a téren, gyertyagyújtogató is rég elvégezte a dolgát a kandeláberekben pislákoltak a fényt adó lángocskák, ezzel bevilágítva éjszaka az utcákat. Hamarosan csend borult
az egész városra. A városszélére érve egy utolsó pillantást vetett a kastélyukra, majd ment mendegélt, míg a közelben lévő hatalmas erdő széléhez nem ért. Mielőtt befelé indult volna leült egy farönkre, ivott kicsit a vízből, evett a hamuban sült pogácsából. Azután csak kullogott beljebb egyre beljebb az erdőbe, már kezdett fázni, és kicsit félni is, mert hallotta, hogy az erdő közepén él egy boszorkány, és aki arra tévedt többé nem tért vissza. De erőt vett magán, és ment, csak ment tovább. Aztán hirtelen észrevett egy parányi kis fénycsíkot, amely az erdő közepéből jött. Mivel alaposan elfáradt, mert ilyenkor ugyebár mindenki a jó puha meleg ágyában alszik, reménykedett, hogy nemsokára megpihenhet, jó meleg házikóban.
Ahogy közeledett egyre csak nőtt a fény.
Hirtelen a fák közül kibukkant egy kunyhócska, amelynek ablakából pislákolt a fény. Nem habozott, bekopogtatott. Csikorogva nyílt az ajtó és egy reszelős hang behívta. A furcsa hanghoz tartozott egy töpörödött anyóka, akinek az arca közepére fel volt csavarozva egy hatalmas vasorr. Ezért hangzott a beszéde úgy mintha egy elrozsdásodott bödönből beszélne. Köszönt is illedelmesen: - Jó estét, kedves Öreganyám! – Szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál! Ülj ide melegedni, addig elbeszélheted, hogy mit keresel itt éjnek évadján.
– Hej édes öreganyám, nagy az én bánatom! És rendre elmondta a banyának szép sorban az egész bánatát. Arról, hogy nem tud fütyülni, és ezért nem lehet király, meg arról is hogy egy bölcs elküldte a Nyuszik földjére varázsrépát enni. Banya finom meleg tejecskével megvendégelte, és megígérte, ha eljön az ideje, útbaigazítja a Nyuszik földjére. Kályha sutnál lefeküdt a királyfi aludni.
Másnap madárcsicsergésre és napsütésre ébredt. Gyorsan tisztálkodott, és megette az asztalra készített finom reggelit. Majd kiment a ház elé. Akkor látta, hogy a banya a kertben dolgozik. Volt abban a kertben káposzta, retek, paradicsom, uborka, csak éppen sárgarépa nem. A ház hátsó részén pedig egy kisebb istálló állt. Ebben volt egy tehénke, két birka, két kecske, öt tyúkocska meg egy kiskakas és egy szomorú szemű loncsos kutya. - Jó reggelt kívánok! – mondta és nyújtózott egy nagyot a királyfi. – Köszönöm a kedves vendéglátást! – Jó reggelt, jó reggelt! - károgta a banya. – Édes egy fiam, aki innen el akar menni, annak előbb három kívánságomat kell teljesítenie, ezt mindenki tudja kerek e világon. Ha minden kívánságom teljesíted, akkor segítek én is neked, hogy sikeresen megszerezd amit szeretnél! Gondolkodott a királyfi, aztán belecsapott a banya kezébe. - Hát jó, akkor halld az első próbát! Az én fiam a poklok fejedelme, az ördögök királya. Menj le hozzá, és hozz el tőle három tojást. – Rendben drága öreganyám, de hogy jussak én le oda? – menj oda kert végében álló kúthoz, és ugorj bele. Ne félj nem lesz semmi bajod! A királyfi így is tett. Aztán csak zuhant, zuhant és zuhant hét nap és hét éjjel. Végére már úgy elfáradt, hogy bóbiskolt is egy kicsit. Aztán hirtelen nagyot puffant. Egy hatalmas gombára esett rá nagy szerencséjére. Felállt leporolta a ruháját. Hirtelen megérezte, hogy nagyon meleg van idelent és hallotta a nagy zsivajt is. Nemsokára mellette termett egy vörös testű lábain patás lény. Ki vagy te idegen ki háborgatni mered a tüzek ördög királyát? Erre illedelmesen bemutatkozott a királyfi és elmondta, hogy mi járatban is van. – Szerencséd, hogy az én anyám küldött téged, mert különben széttéptelek volna! – Az ördögök királya beleegyezett, hogy ad három tojást, de csak egy feltétellel, ha rendet rak ebben a nagy kavalkádban ami itt az országában uralkodott, és körbemutatott. Ekkor látta meg a királyfi hova is került. Hatalmas rotyogó üstök körül mindenféle varázslók, kuruzslók és boszorkányok repkedtek össze vissza. Hatalmas volt a zaj. Úgy tűnt, hogy a pokolban minden a feje tetején áll. Gondolkodott a királyfi végül hatalmasat kiáltott, akkorát, hogy hetedhét országon túl is lehetett hallani. Menten lecsendesedett minden. - Ti mindenféle lények! Azonnal menjetek vissza a helyeitekre, ezt a piszkot, rendetlenséget eltakarítsátok, mert ha nem, mindjárt olyat teszek, hogy magam is megbánom!!! – mennydörögte a királyfi.
Azzal elkezdte a tarisznyáját pörgetni olyan gyorsan, hogy hatalmas szélvihar kerekedett, a szeme félelmetes villámokat szórt. Mintha valami angyal szállt volna le a pokol bugyraiba rendet teremteni Na attól pedig igencsak reszkettek a lenti népségek. Úgy tűnt egy pillanat alatt semmissé teszi az ördögök hazáját. Akkor aztán két másodperc sem telt bele és olyan rend és csend lett, hogy öröm volt nézni. Az ördögök királya úgy megörült, hogy menten átadta a kért tojásokat. Na de elég szomorú ábrázatot vághatott a királyfi, mert menten megkérdezte tőle a Ördögök királya: - Megkaptad mindazt amiért jöttél, hát mi a bajod? - Csak annyi ördög komám, hogy én azon a hatalmas kúton lejutottam hozzátok, de fel már nem tudom hogy jutok édes egy szem anyádhoz! Mivel a poklok ura igen megkedvelte ezt a derék legényt adott neki egy csodaostort, amivel hármat kellett pattintani, és háromszor kellett sarkat összeütni és menten ott termett, ahová csak gondolta magát. Mivel a királyfi tisztességes volt, és megállapodásukat kézfogással is megpecsételték a banyával, így visszament annak házához. Mivel épp beesteledett így finom vacsora után újra a kemence sutba kucorodott. Másnap a banya a következő parancsot adta: - El kell hozni az aranyhattyút a Tündérföld határáról. Oda jutni már egyszerű volt az ostor segítségével. De onnan hogyan tovább? Banya odaadta neki mindhárom tojást. Édes fiacskám tudd meg, az egyikben van a megfontoltság, bölcsesség, a másikban óriási bátorság, harmadikban meg a láthatatlanság. - Csak dobd fel őket és várj!- így megoldotta a királyfi gondját.
Királyfi elővette a bűvös ostort, hármat csettintett, háromszor összeverte a sarkát, és hipp hopp ott is termett Tündérföld határán. Ahogy körbenézett, meglátott egy gyönyörű és hatalmas tavat. A tóban úszkáltak szebbnél szebb hattyúk, gyémántosak, ezüstösek, bronzosak, de csak egy, a legszebbik volt aranyból. A nagy madár, pedig kint állt a parton éppen lerázta a vizet magáról. A királyfi feldobta jó magasra az egyik tojást. Hát abból rázáporozott ezüsteső. És lássatok csudát, azonnal láthatatlan lett a királyfi. Gyorsan odaosont a hattyúhoz, megfogta, belegyömöszölte a tarisznyájába. Az ostorával suhintott hármat, és máris megérkezett a banya házához. Jó gyors volt, mert épp délidőre érkezett. Banya kérésére kiengedte az istállóba a hattyút. Megebédeltek, még kicsit segített is délután a vén szipirtyónak a kertben. Este lekucorodott a kemence sutba. De valami surrogás éjfél felé felébresztette. Meregeti ám nagyon a szemét, hát látott egy gyönyörű aranyszínben pompázó kisasszonyt, amint a konyhába térül fordul, és nagyon szomorúnak látszik. A királyfi nem akarta megijeszteni, csendesen gyönyörködött benne egy darabig. Szíve megtelt valami gyönyörűséges érzelemmel. Aztán visszaaludt. Nos a harmadik próba reggele is úgy indult mint a többié. A legutolsó próbatétel pedig az volt, hogy rendbe kellett tenni az istállót, kitakarítani és az állatoknak enni, inni adni. Neki is gyürkőzött a királyfi, de mennél jobban takarított annál mocskosabb lett az istálló. Gondolkodott mitévő legyen. Aztán egyszer csak a kutya odadörgölőzött hozzá. Vetett neki hamuba sült pogácsát adott neki kristálytiszta patakvizet. Így aztán a kutya segített neki, az állatokat szemmel tartotta, amíg kint a szabadban legelésztek, a hattyút sem engedte eltotyogni, elszállni. Aztán villámgyorsan a királyfi kitakarította az istállót, minden állathoz rakott friss almot, szénát, lucernát az etetőjükbe, friss vizet az itatójukba. Tyúkocskák tojásait is a benn lévő kosárba rendbe belerakta. Hívta a kutyát és az minden állatot beterelt a helyükre. Volt is nagy öröm amikor a banya meglátta mit művelt az istállóval a királyfi. Másnap rendben útnak is engedte őt, mint ahogy megalkudtak egymással.
Királyfi pedig a csodaostora segítségével egykettőre eljutott a Nyuszi ország szélére. Lát is a gyönyörű sorokba rendezett répákat, salátákat, retkeket. Igen ám, de minden sorban különféle furmányos csapdák, örökragacsok és egyéb veszélyes dolgok voltak. No most légy okos királyfi! Aztán feldobta a nagy bátorság tojását, hát abból lehullott gyémántos esőcske. Egyből megszállta valami mérhetetlen bátorság. Felpattant és nagyon ügyesen kikerülte az összes csapdát. Felszedte a hét gyönyörű répát. Berakta őket a tarisznyájába. Fogta a varázsostort, és mivel elvégezte a dolgát amiért jött, az otthonára gondolt. De valami rosszul működhetett, mert a banya háza előtt találta magát. Úgy gondolta, hogy bekukucskál egy kicsit a kunyhó ablakán. Hát mit látott? A gyönyörű aranylány ott üldögélt a konyhába. Halkan a bejárathoz osont. Kopogtatott. Banya kis idő múlva kinyitotta az ajtót és beengedte. Kifaggatta hogy s mint járt. Közben a királyfi benézett a kemence sutba, a pókhálós sarkakba, még az egérlyukba is, de sehol nem látta a szívének oly kedves leányzót. Boszorka erre elmondta a királyfinak, miért is él itt és nem a fiával odalent: - Ide száműztek, hogy őrizzem
a titkot. Azért kerültél vissza ide s nem a kastélyba, mert meg kell menteni az aranyszínű királykisasszonyt. El van átkozva, egy állat képében él itt nálam, éjjelenként visszatér eredeti alakjába, de mire a kakas jelzi a napfelkeltét, addigra visszaváltozik megátkozott alakjába.
A környéken lopakodik a gonosz varázsló, aki ezt tette vele. Ha kitalálod egyből melyik a királykisasszony, akkor nagyon nagy boldogság vár rád. Ha nem sikerül kitalálni elsőre, úgy a gonosz varázsló hatalma nem törik meg, és tovább fogja gonosz és félelmetes varázslatait űzni. A királylány élete végéig állatképében él majd. Ekkor is hazamehet a királyfi, átveheti a trónt, de örök életére benne lesz a szívében a mérhetetlen szomorúság. Húúú a királyfi nagyon elszomorodott erre. Persze gondolkodott is erősen, de nem tudott okosat kitalálni. Már erősen az éjszakába járt az idő, amikor eszébe jutott, hogy a megfontoltság és bölcsesség tojása még nála van. Gyorsan előszedte, feldobta, és abban a pillanatban aranyos por szállt rá. És ilyen gondolatok jártak a fejében: Pontban amikor a hajnalt kukorékolja el a kakaska vidd ki az erdőbe és állítsd sorba az állatokat, amelyik elátkozott, arra csak egy pillanatra aranyos fény fog vetülni. De pontos légy, mert ha csak egy kicsit és késel, akkor már késő lesz. Annyira izgult a királyfi hogy elalszik, hogy most az állatok közé vetette meg szalmából a fekhelyét. Aznap éjjel gyönyörű álmot látott, amiben boldogan éltek aranyhajú mátkájával. Arra ébredt, hogy valaki rázza, gyorsan felült, mindjárt kiszállt az álom a szeméből. Hűséges kutyája segítségével kiterelte az állatokat az ébredező, harmatos erdő egyik tisztására. Mire kiértek a kakas elkukorékolta magát. Abban a szempillanatban vékony aranysugár lebegett a környező fák lombjain át, és egyenesen a szomorú szemű, loncsos kutyára vetült. Utána visszaterelték az állatokat az istállóba mindenkit a helyére. Királyfi a banya elé állt és azt mondta: - Egy életem, egy halálom az én szépséges aranyhajú mátkám nem más, mint az a loncsos szőrű, hűséges kutya. És láss csodát. Hatalmas dörej és pukkanások, majd ezüst, arany és gyémánteső hullt az égből. Az erdő közepén az elnyűtt viskó helyett kinőtt egy kacsalábon forgó palota, az ajtajában ott állt a gyönyörűséges aranyhajú leány. A királyfi rögvest a karjába kapta, és megcsókolta. Aztán ezüst kerekű, aranyszegélyű, gyémántos hintóra szálltak, hat gyönyörű fényes szőrű paripa húzta. Felkerekedtek, és végre valahára visszatértek a palotába. Útközben a királyfi mind a hét csodarépát megette. Mire felséges szüléi elé ért akkorát füttyentett hogy hetedhét határon túl is lehetett hallani. Most már átvehette a királyságát. Hatalmas ünneplés volt, mert természetesen az esküvőt is megtartották. Hét országra szóló lakodalom volt. A banya és a ördögök királya is jelen volt az ünnepségen. A gonosz varázsló hatalma megtört, nem kellett a gonoszságaitól senkinek sem félnie többet. Mindenki nagyon boldog volt. A tündéreknél tartották fogva erős bűbájjal, de onnan megszökött, és bosszúból a szomorú Szépséges Tündérkirálynét varázsolta aranyhattyúvá. Azért volt a Tündérország uralkodója szomorú, mert a szépséges menyasszony az ő lánya volt, így a lakomára a hálás és immár boldog tündérfamíliák is eljöttek, sok szép áldást és bűbájt szétszórva a vendégek között, de legfőképpen az ifjú párra. Talán még ma is élnek, itt a vége fuss el véle.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
